Nem az a lényeg,

hogy mennyi időnk van még hátra. Lehet, hogy percek, napok, hónapok, évek, évtizedek. A lényeg az, hogy mikor kezdünk el élni! Úgy igazán!

Mostanában sokat gondolkozok ezen. Igen, az Anyukám betegsége kapcsán, - aki egyébként a körülményekhez képest jól van - meg egy kicsi élet elvesztése kapcsán, - nem a mi családunkban történt, de mélyen érintett - meg úgy egyébként a mindennapi élet történései is erre visznek gondolatban, hogy nem tudhatom, hogy mennyi időm van még. Ez valahol sürget arra, hogy használjam ki még jobban az itt és most helyzeteket minden szinten. A mai nap nem jön vissza soha többé, és holnap már eggyel kevesebb napom lesz a földi létemből. Ma kell megtennem a tőlem telhető legtöbbet és legjobbat. Nincs értelme várnom.

Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogy mennyi időm van hátra, de időt kell teremtenem arra, hogy úgy éljek, ahogyan szeretnék.

Senki se tudja megmondani, hogy meddig élek, és nem is számít igazán, de én viszont időt tudok teremteni arra, ami valóban fontos és értékes.

Amit tudok: meg fogok halni.

Az egyetlen fontos kérdés pedig ez: Fogok élni?

Élnem kell. Ma kell élnem. Teljesen.

Ehhez pedig jókora bátorság kell. A magam előtt pajzsként összefont karjaimat bizony ki kell tárnom és be kell fogadnom az életet minden szinten. Ma kell imában Istenhez mennem és ma kell Vele lennem, ma kell még jobban megismernem és ma kell befogadnom és hálásnak lennem az ajándékaiért és ma kell tanulnom Tőle, hogy hogyan szeressek igazán, teljesen és hogyan tudom építeni az Országát és mindez még jobban megnyit mások felé is. Ma kell a férjem segítőtársává válnom, ma kell Őt mindennel együtt szeretnem, ma kell meglátnom Benne is Isten képmását. Ma kell a tőlem telhető legjobb anyának lennem, ma kell a gyermekeimet szeretnem. Ma kell az otthonom rendjével és tisztaságával szeretnem a családomat. Ma kell szolgálnom mások felé is. Ma kell élnem, mert akkor élek igazán, ha szeretek.

Sok mindenben elbukok. Nem vagyok tökéletes. De az út, amin - botladozva - előre felé megyek, a szeretet útja.

És ettől élek.

ÉLEK!

Időt kell teremtenem az életre, mindarra, ami fontos, ami igazán fontos!

Van valami, amit mostanában értettem meg. Van egy kincsem, amit elástam a földbe. Rosszul tettem, de valahol értem, hogy miért tettem. Abban az életben, amit eddig éltem, ez volt a legbölcsebb döntés. Igen, mert az életem olyan volt, hogy ennek a kincsnek már nem jutottak percek, mert a napjaimat nem osztottam be jól. Olyan dolgokra szántam időt, amik haszontalanok, és ezek a percek elrabolták az időmet más, jobb dolgoktól.

Az utóbbi hetekben időt próbálok felszabadítani mindarra, ami igazán fontos és értékes és időt teremteni arra, hogy kiáshassam a kincsem, mert enélkül nem vagyok igazán önmagam, ezzel együtt leszek teljes, és ezzel együtt mondhatom majd az életem végén, hogy én éltem. A saját életemet.