Tegnap volt hamvazó szerda. Ezen a napon emlékezünk arra, hogy porból lettünk, és porrá leszünk. Idén ez sokkal húsba vágóbb itt Magyarországon, a szomszédunkban dúló háború miatt. Szinte érezzük a por illatát.
Napokig megbénított a hír és mindaz, amit előhívott bennem. A jövőben éltem, a lehetséges forgatókönyveket pörgettem az agyamban, és a képzelő erőm most nem áldás volt számomra. A sok segélykiáltás még erősítette ezt bennem. Szembesülnöm kellett azzal, hogy félek, szorongok, és nincs a kezemben kontroll. Isten tart a kezében mindent. Nekem csak és kizárólag a mai napnak a mostani pillanata van a kezemben. Ezt eddig is tudtam, de most meg is tapasztalhattam. Olyan volt, mintha Isten felrázott volna, hogy a helyére kerüljenek dolgok bennem. Volt, hogy nyűg volt még pár hete takarítani, mosogatni. Most a hála érzése ön el közben, mert van hol, van mit és van kiért tennem ezt. És megtehetem!
Ez a tapasztalat vitt tovább. Mindenkiben felmerült a kérdés, hogy miért? Miért teszi ez vagy az az ember ezt vagy azt. Szúrta a szemünket a szálka a másikban. De mi van az én gerendáimmal? Hova tűnt az életemből a kitartó imádság? Hol veszett el a szüntelen hálaadás, hisz semmim sincs, amit nem Tőle kaptam volna! Minimalistaként rádöbbentem, hogy mennyire sok felesleges dologra költök még mindig a látszat ellenére is, mennyivel bölcsebben kezelhetném a pénzt! Mennyivel többet adhatnék Istennek és másoknak! Rádöbbentem, hogy ami fontosnak, sürgősnek tűnt még múlt héten, az valójában nem is az. Teljesen máshol kéne legyen a fókuszom. És talán a legfontosabb, hogy meg kell tanulnom a MÁban élni. Ma megtenni, amit ma megtehetek, mert minden nap, minden perc, minden pillanat ajándék.
Nem mindegy, hogy mit döntök.
Döntök-e.
A szeretet vezérel-e.
Változok? Remélem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése