A tékozló fiú másképp

Bizonyára sokan ismeritek a tékozló fiúról szóló példabeszédet. Nagyon hálás történet. Mostanában divatos dolog más szemszögből is beszélni róla, a másik fiú szemszögéből. Azt szeretem Jézusban, hogy a példabeszédeinek van egy nagyon erőteljes jelentése mindig, de ha az ember újra és újra olvassa/tanulmányozza őket, apró kicsi kincseket lehet felfedezni bennük, így sose lesznek unalmasak. Szeretnék megmutatni Nektek ma egy ilyen apró, kicsi kincset, mely ott lapul a nagy mondanivaló árnyékában, mégis fontos, hasznos és tükröt tart(hat) számunkra. Nekem megdöbbentő volt szembesülnöm vele.

"Egy embernek volt két fia.  A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki." "Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek." "Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt. Mire a szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte.  Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott."

Lk 15,11-32

Bizony, ott a kiemelt részben. Mire gondolok? A szolga válasza kulcsfontosságú az események folyásában. Azt nem tudom, hogy egy szolga akkoriban mennyit mondhatott, de ebben az esetben, ha csak annyit mondott volna, hogy „A testvéred érkezett haza.” vagy „Az édesapja örvendezik.” Akár teljesen más is lehetett volna a történet folytatása. De nem. Tulajdonképpen többet mondott, mint kellett volna, és ezzel elültette a féltékenység és megbántottság magját az idősebb fiú szívében. Ide vezethet, ha fecsegek, ha többet mondok, mint kéne, ha „úgy” mondom. Az nem derül ki, hogy milyen hangleejtéssel mondta mindezt, de különbség van aközött, ha egyhangúan mondja ki valaki ezt a mondatot, vagy ha a „hízott borjú”-nál megnyomja azt. Igen. Ilyen apróság is számít.

Nagyon elgondolkoztatott ez a kis rész. Valóban ekkora hatalma van a szavaimnak? (vö. Jak 3,2-10) Ennyire nem mindegy, hogy mit, mennyit és hogyan mondok? Milyen nagy a felelősségem ezen a területen a családomban, a férjem felé, a gyermekeim felé! Nagyon nem mindegy, hogy a gyermekeim mit utánoznak le! Szükségem van arra, hogy Isten megtisztítson ezen a területen is!