A második gyermekünk, egy imádott fiúcska, aki nagyon sokat tanított minket szülővé válni, felnőtté válni, valamint arra, hogy elengedjük az énünket, mert teljes mértékben kisajátított minket magának. Miután megszületett 4 hónapig éjjel-nappal sírt kivéve az etetések idejét, aztán szépen lassan csökkent a sírással töltött órák száma, de napközben aludni csak a hátamon tudott, már hatalmas pocakom volt, amikor még mindig hordoznom kellett a hátamon, nem tudott egyedül elaludni, sokszor felkelt éjszaka és órákig nem tudott visszaaludni. Sokára kezdett el beszélni (már 3 éves volt), így addig mondta Ő, de mi nem értettük, és ezért kiakadt, de nagyon. Később, mikor már el tudta mondani, zavarta ez, szúrta az, nem bírta elviselni amazt. Intenzíven szeret, ami azt jelenti, hogy ránk mászik, mint egy kis kullancs, és ölel, de nagyon, puszil, de nagyon. Intenzíven utál, amikor kiakad. De szeretettel és sok türelemmel egyre könnyebbek a napjaink és szerintem egy szuper nagyfiú, férfi és apa lesz belőle. Onnan lett igazából könnyebb, amikor elfogadtam, hogy ilyen, és már tudom ajándéknak, sőt kincsnek tekinteni Őt. Akkor tájt jött szembe velem egy könyv, ami a szuperérzékenységről szól. Összeillesztette a kirakó darabjait bennem. Rájöttem, hogy a mi családunkban hárman biztosan ebbe a csoportba tartozunk, köztük én is.
Néha nagyon nehéz, hogy a cipőmben lévő szöszöcskét zoknin keresztül is érzem, és nagyon zavar, vagy a ruhán egy cérnadarabkavég birizgál egész nap, de tudom, hogy pont ezért látom és érzékelem azokat a szépségeket, amit mások nem. Ez így kerek. Van, hogy az érzékenységem gyengeség, nehézség, sőt átokszerű, de van, hogy erősség, érték, előny.
A kisfiamnak köszönhetjük a citromhabos gesztenyepüré receptjét. Egyik este gesztenyepürét készített a férjem. A kisfiam belekóstolt és azt mondta, hogy egy kis citromhéj jól illene a tejszínhabba. (Nagyon szuper érzéke van az ízesítéshez, fűszerezéshez egyébként.) Kipróbáltuk és azóta ez a kedvencem. Üdítő, különleges. Neki köszönhetjük!
Talán - sőt egyre inkább biztos vagyok benne, hogy - így van, hogy minden "rossz tulajdonságunk" lehet az előnyünkre, csak meg kell találnunk, hogy hogyan fordíthatjuk arra. Kell egy kis idő, hogy elgondolkozzunk rajta, majd magunkhoz tudjuk ölelni, hogy aztán élettel telien tudjon ragyogni az életünkben és át tudjon alakulni valami jóvá, valamivé, ami szolgálni tud minket és másokat.
Az advent pont erről szól. Pont ez történt akkor is. Jézus nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem, hogy beteljesítse azt. Jézus nem rombolt, hanem szeretett.
A szeretet pedig átformál.
Engem is.
Másokat is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése