 |
| Forrás: Willow Tree® Susan Lordi |
„Mindegyik gyermekemet annyiszor megölelem, ahányszor enni
adok nekik.
Hiszen úgy kell ez a gyermekszívnek, mint testünknek az
étel. Keresem az alkalmakat, amikor megérinthetem őket – minél nagyobbak, annál
inkább." Ann Voskamp (ford. Kilike)
Vicces!
Akkor ezen a héten enni és ölelkezni fogunk egyfolytában. :) Ugyanis a
gyerekeim nagy éhenkórászok. :) A kisfiam ölelésre is nagyon éhes, bár
mostanában kicsit kevesebbet bújik. A nagylányom nem egy bújós típus, de amikor
látja, hogy szeretgetem a testvéreit, azért feltör benne is a vágy, és
szerencsére szól is, hogy: Engem is ölelj meg Anya! Szóval ez jó kis móka lesz!
És persze folytatódhat a múlt heti ölelkezés nehéz helyzetekben is. Meg Apát is
meg lehet szorongatni párszor! ;)
Nálunk a családban az általános szokás az ölelkezés. Én mindig ölelgetem és puszilgatom a gyerekeimet. (meg a férjemet is) Idegenekkel szemben tartózkodóbb vagyok. Még a gyülekezetben sem tudtak meggyőzni, utalván arra az igére: "Köszöntsétek egymást baráti csókkal." (jól értelmezve természetesen)
VálaszTörlésDe én amúgy is: jövök-megyek puszilgatok, ölelgetek. A gyerekeim is ilyenek lettek. Zsófi étkezés közben odajön: "Anya, adok neked egy reggeli ölelést." Nimród is rögtön jön, mert neki is fontos ez. Nimródnak amúgy is, hiszen neki a szeretetnyelve a testi érintés. Ő mindig bújik, igényli a szeretgetést, ölelgetést. Úgyhogy ez nekem, nekünk nem okoz gondot.
Férj nem volt ilyen, ő távolságtartó családból származik. De nem véletlenül én lettem a felesége, most már ő is ölelget és puszilgat. És ez nagyon jó!
A hét tapasztalata: Könnyű volt ölelgetni és segített a nehezebb helyzetekben is. :)
VálaszTörlésKörülbelül ennyi a tapasztalatom. Nagyon pozitív!
A jövő hét nehezebb lesz... ;)